Szent László kilátó-kápolna

Nyomtatóbarát változatLevélben küldésPDF változat

A Mogyoródi lakosokban él az alapító Szent László tisztelete, jó példa erre az évente megrendezett Szent László Hét és a magyar millennium évében a faluban állított szobor, amely lovagkirályunkat ábrázolja. Róla nevezték el a Makovecz Imre tervei alapján épülő kilátót és kápolnát is.

A 310 méter magas dombon, a Somlyó-hegyen a fazsindelyes kilátót 2000-ben kezdték el építeni, a bő évtizede leégett korábbi épület helyére. Az új építmény megvalósításának ötlete a Mogyoródi Nőegylettől származik. A történet – Babicz Balázsné, az egylet elnökének elmondása alapján – 1997-ben kezdődött, amikor egy televíziós vetélkedőn kétszázötvenezer forintot nyertek, melyet teljes egészében felajánlottak a kilátó újjáépítésére. Az összeg gyarapítására jótékonysági bálokat, gálaesteket rendeztek. Mikor összegyűlt másfél millió forint, felkérték Makovecz Imrét a kilátó megtervezésére. Sikerült megnyerniük az építész rokonszenvét, aki ingyen vállalta a munkát, mi több, egy kápolnát is tervezett a torony mellé, hogy ne csak kirándulóhellyé, hanem kultikus hellyé is váljon a Somlyó. A kápolna a torony tövéből nyílik, a tervező elképzelései szerint föld borítja. Az építmény látványterve egy hét alatt elkészült.

2000 áprilisában került nyilvánosságra, hogy Makovecz Imre a kilátó tervezője. Ez lökést adott az adakozókedvnek, és felgyorsultak az események. A magánszemélyek és a vállalkozások felajánlásai mellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is hozzájárult a költségekhez. Az építkezés nagy összefogással zajlott, az emberek örömmel jártak fel a dombra, hogy társadalmi munkában segédkezzenek, aminek hatalmas közösségformáló ereje volt. Bontott téglából húzták föl a falakat, a kovácsoltvas kapukat és ablakrácsot is ingyen készítette egy mester, ugyanúgy, ahogy a kápolnába került két és fél méter magas Szent László-szobrot, amelyet a helyi műkedvelő fafaragó, Sebestyén Zoltán készített. A kilátó tetejére kereszt került.

(Forrás: Mogyoród Turisztikai Kft.)